Hír - MATE pályázatok
Hírek
Fájlfeltöltő
Létrehozva: 2025 november 04.
Megjelent a Zöld-kék infrastruktúra fejlesztések településeken (ERFA) „KEHOP_Plusz-2.2.1-25” pályázati felhívás
A felhívás elsődleges céljai a településeken jelentkező, a környezettel (tájjal, ökológiával), éghajlattal, időjárással, vagy egyéb körülménnyel kapcsolatos, a klímaváltozás által is súlyosbított, az egyenetlen csapadékeloszlásból adódó vízgazdálkodási problémák megoldása, kihívások kezelése, ezáltal ezen anomáliák által okozott károk mérséklése, megszüntetése zöldinfrastruktúra fejlesztésekkel, természetalapú megoldások alkalmazásával, valamint az ezekhez kapcsolódó nem beruházási jellegű (ún.„szoft) tevékenységekkel. A fenntartható fejlődés elvének és az intelligens tájhasználat szellemének megfelelően a megoldásoknak a környezetünkben helyben fellelhető vizek felkutatásán és visszatartásán kell alapulnia, jótékony hatást kifejtve a meglévő vízi közmű rendszerekre is.
Ki nyújthat be támogatási kérelmet?
önállóan vagy konzorciumvezetőként:
- Helyi (települési) önkormányzat – kivétel főváros és kerületei (GFO 321),
- Helyi (települési) önkormányzati társulás – kivétel főváros és kerületei (GFO 327),
- Területfejlesztési önkormányzati társulás – kivétel főváros és kerületei (GFO 328)
- Építési és Közlekedési Minisztérium (GFO kód: 311) (önállóan nem nyújthat be támogatási kérelmet csak konzorciumvezetőként)
konzorciumi partnerként – kivétel főváros és kerületei vagy ezekhez köthető szervek, szervezetek, társaságok, tanácsok, csoportosulások:
- Helyi (települési) önkormányzat (GFO 321),
- Helyi önkormányzat költségvetési szerv (GFO 322),
- Önkormányzati hivatal (költségvetési szerv) (GFO 325)
- Központi költségvetési szerv és intézményei (GFO 31, 38)
- Vízügyi igazgatási szerv (GFO 31)
- Nemzeti Park Igazgatóságok (GFO 312)
- Közösségi közlekedést vagy település-fenntartást, üzemeltetést végző szervezetek, akik közszolgáltatási szerződés alapján látják el feladataikat (pl.: helyi közlekedési társaságok, helyközi társaságok, MÁV Zrt., közterület fenntartó társaság); (GFO 11, 57)
- Jogszabály alapján meghatározott kizárólagos építtető (pl.: Építési és Közlekedési Minisztérium, Magyar Közút NZrt); (GFO 11, 31, 57)
- Térségi fejlesztési tanács (GFO 362)
- Magyarország területén alapított és itt székhellyel rendelkező, jogi személyiségű civil szervezet a 2011. évi CLXXV. törvény alapján, kivéve felsőoktatási intézményt fenntartó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (GFO 516, 521, 529, 563, 565, 568, 569)
- Nonprofit gazdasági társaság, szervezet, amelyben az állam vagy önkormányzat – együttesen vagy külön, közvetve vagy közvetlenül – 100%-os tulajdoni részesedéssel rendelkezik (GFO 57; GFO 599)
- Egyházi jogi személy (GFO 55)
- Víziközmű társulat (GFO 214)
- Társasház, (GFO 692)
- Lakásszövetkezet (GFO 593)
- Vízitársulat (GFO 133)
- Erdőbirtokossági társulat (GFO 135)
Önállóan támogatható elemek
- Vízvisszatartás, vízmegtartó-kapacitás növelése, kapcsolódó területhasználat-váltás,
- Vízfolyások revitalizációja, lefolyáscsökkentés, lefolyáslassítás, vízkormányzás,
- Esővízgyűjtés, esővíz-visszatartás, csapadékvíz-gazdálkodás és egyéb helyi vízforrásokkal való gazdálkodás megújítása,
- Fenntartható csapadékkezelő rendszerek,
- Mikroklíma szabályozás, csapadékvíz beszivárogtatás mellett.
Önállóan nem támogatható, kötelező elemek
- Települési szintű ZKI hálózat kialakítását, fejlesztését és fenntartását célzó stratégiai dokumentum kidolgozása (20 ezer fős vagy annál nagyobb állandó lakosságszámú települések esetében),
- Kötelező szemléletformálás,
- ZKI fejlesztésekért, üzemeltetésért felelős munkatárs képzése.
Önállóan nem támogatható, választható elemek
- Települési zöldfelületek növelése, revitalizációja, zöld zónák létrehozása,
- Élőhely-rehabilitáció,
- Biodiverzitás növelése,
- Erdősítés, fásítás,
- Lineáris elemek, ökológiai folyosók (zöldfolyosók, humán folyosók) fejlesztése,
- Települési vízfelületek bővítése,
- Talajminőség javítása, kül- és belterületi erózió elleni védelem,
- Levegő-, por-, zajszennyezettség csökkentése, légáramlás, átszellőzés javítása,
- A település belterületén jelentkező klímaszélsőségek hatásainak mérséklését, vagy egyéb, az urbanizáció negatív hatásainak enyhítését célzó intézkedések, beavatkozások,
- Lakossági relaxációs, szabadidős funkciók kialakítása a közösségi zöldterületeken,
- Digitális zöldvagyon- /zöldinfrastruktúra kataszter létrehozása (ZKI elemek és azok rendszerei, fakataszter),
- A település jogszabályi kereteinek (pl. HÉSZ, szabályozási terv, településrendezési terv) felülvizsgálata, módosítása,
- A fejlesztés eredményeinek, hatásainak monitorozásához, illetve a projekt által az RCO36 (Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodástól eltérő célokból támogatott zöldinfrastruktúra) indikátorhoz hozzájáruló zöldinfrastruktúra fenntartásához szükséges eszközök beszerzése, telepítése.
Benyújtás szakaszai:
- szakasz: 2026.01.12. 00 óra 00 perctől 2026.02.12. 23 óra 59 percig
- szakasz: 2026.03.12. 00 óra 00 perctől 2026.04.12. 23 óra 59 percig
- szakasz: 2026.05.12. 00 óra 00 perctől 2026.06.12. 23 óra 59 percig
- szakasz: 2026.07.12. 00 óra 00 perctől 2026.08.12. 23 óra 59 percig
Igényelhető támogatás:
kisprojektek: minimum: 100 000 000 Ft, maximum: 1 999 999 999 Ft
nagyprojektek: minimum: 2 000 000 000 Ft, maximum: 8 000 000 000 Ft
A projekt fizikai befejezésének határideje 2029. december 31. A projekt megvalósítható Magyarország területén, kivéve Budapest.